Húsok

Békacomb

2010. május 19. szerda
Szerző Postamester

Békacomb nyárson sütve. Hozzávalók: 6 tucat friss békacomb, 4 citrom, 1 dl olaj, mustár, só, bors. Elkészítése: Szúrjuk nyársra a békacombokat. Mártogassuk meg jól olajban, 2 citrom kifacsart levében, aztán fűszerezzük sóval, borssal. Tegyük forró grillsütőbe, és forgassuk 4-5 percig. Sütés közben kenjük meg vékonyan kevés mustárral. Citromszeletekkel tálaljuk. Rajtmester küldés. »

Brassói

2010. május 12. szerda
Szerző Postamester

Brassói aprópecsenye Hozzávalók: 1.4 kg sertés-szűzpecsenye 10 dkg zsír 8 dkg füstölt szalonna 1 dkg fokhagyma csipetnyi só, törött bors burgonya Héjában fott, hámozott, hasábokra vágott burgonyát egy kevés zsírban gyorsan megpirítunk, megsózzuk. A csíkokra vágott sertés-szuzpecsenyét kockára vágott füstölt szalonnával gyorsan megpirítjuk. A húst sóval, törött borssal, fokhagymával ízesítjük, majd óvatosan összerázzuk a... »

Rántottcsirke

2010. május 3. hétfő
Szerző Postamester

Rántott csirkemell Hozzávalók 40 dkg csirkemell 2 tojás 1/2 teáskanál só 10 dkg liszt 1/4 teáskanál fekete bors 1/2 teáskanál fokhagymapor 6 dkg kukoricapehely olaj vagy növényi zsíradék sütéshez A húst 12 egyforma szeletre vágjuk. A tojást, sót, lisztet és a fűszereket összekeverjük. A kukoricapelyhet egy zacskóban összetörjük, vagy nyújtófával összenyomjuk. Hurkapálcát szúrunk a... »

Mustáros marhaszelet

2010. január 25. hétfő
Szerző admin

Hozzávalók: 4-6 szelet marhahús, 4 evőkanál olaj, só, bors, mustár, kevés víz. Legalább két nappal korábban a szeleteket sózzuk, borsozzuk, mustárral megkenjük. Olajjal leöntjük, és a hűtőben érleljük. Nagy serpenyőbe kevés olajat hevítünk, leöntjük a húsról is, majd belerakjuk a szeleteket, s mindkét oldalukat átsütjük. Kevés vízzel felöntjük, s fedő alatt puhára pároljuk. Krokettal... »

Citromos rántott szelet

2010. január 24. vasárnap
Szerző admin

Hozzávalók: 40 dkg sertéscomb vagy karaj (csont nélkül), 2 citrom, 1 db egész tojás, só és törött fekete bors ízlés szerint, liszt és zsemlemorzsa a bundázáshoz Elkészítése: A sertéshúst vékony, kis szeletekre vágjuk. Megsózzuk, meghintjük kevés törött borssal és reszelt citromhéjjal. A tojást habosra verjük, belekeverjük az egyik citrom kicsavart levét. A megfűszerezett hússzeleteket... »

Olasz sertéskaraj

2010. január 22. péntek
Szerző admin

Olasz sertéskaraj A szép rövidkaraj szeleteket húsverővel kissé megveregetjük. Megsózzuk és tűzálló tálba rakjuk, közvetlenül egymás mellé. (A tálat nem zsírozzuk ki!) Mindegyik szeletet leöntjük sűrű tejföllel és beszórjuk reszelt sajttal, majd forró sütőben, nagy lángon pirosra sütjük. Burgonyapürét vagy sült burgonyát adunk mellé. Rajtmester küldés. »

Egybensült

2010. január 19. kedd
Szerző admin

Egybensült (disznóból) 4 személyre 1 kg karaj vagy comb 1 fej vöröshagyma 10 dkg zsiradék fokhagyma köménymag bors só A húst mosd meg hideg, vagy langyos vízben, törölgesd le, alaposan sózd és borsozd meg, majd hagyd állni legalább egy órát. Akkor tedd egy tágas lábasba és öntsd le nagyon forró zsiradékkal. (Azért, hogy a... »

Rozmaringos sertés

2010. január 17. vasárnap
Szerző admin

Rozmaringgal pácolt disznó 2-3 személyre 40 dkg sovány sertéshús 2 fej vöröshagyma 1,5 dl olaj liszt rozmaring só A sertéshús szeleteket sózd be és klopfold ki. 1 dl olajból készíts páclevet az elmorzsolt rozmaringgal és a megtisztított, vékonyra felszeletelt vöröshagymával. Hűtôszekrénybe téve ebben a lében érleld a húst 10-12 órán át, és közben legalább... »

Almás vagdalt

2010. január 12. kedd
Szerző admin

Almás vagdalt Hozzávalók: 30 dkg darált sertés vagy baromfihús 2-3 db alma 2 db tojás 1 zsemle petrezselyemzöld majoránna, borsikafű só olaj a sütéshez 30 dkg darált sertés- vagy baromfihúsba durvára belereszelunk 2-3 savanykás almát, összekeverjük 2 db tojással, egy tejbe áztatott kinyomkodott zsemlével, finomra vágott petrezselyemzölddel. Ízesítjük kevés sóval, majoránnával, borsikafűvel. Ha jól... »

Húsok füszerezése

2009. december 2. szerda
Szerző admin

Húsok, szárnyasok füszerezése pácokhoz általában: babér bazsalikom borókabogyó citromfű feketebors fokhagyma kakukkfű kapor koriander kömény lestyán petrezselyem rozmaring tárkony vöröshagyma bárányhoz, birkához: bazsalikom, borsfű, chili, curry, feketebors, fokhagyma, kakukkfű, kapor, kömény, majoranna, petrezselyem, pirospaprika, rozmaring, szegfűbors, tárkony, turbolya, vöröshagyma, zsálya borjúhoz: bazsalikom, borsfű, curry, feketebors,  kapri, majoranna, petrezselyem, pirospaprika, rozmaring, szerecsendió, vöröshagyma, zeller, zsálya... »